Mindössze három utánpótláscsapatunk lépett pályára hétvégén és vegyes eredményekkel zártak, hiszen egy vereség mellett egy döntetlen és egy győzelem jött össze. Utóbbi nagyon örömteli, mivel az U17-es csapatunk ezzel ismét dobogón áll! U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban megyei rangadót játszott Iváncsán és 2-2-es döntetlent ért el. Ezzel visszacsúsztak...
Három csapatunk lép pályára hétvégén
Mindössze három utánpótláscsapatunk lép pályára hétvégén, a többiek vagy lejátszották aktuális meccsüket hétközben, vagy befejezték az őszi szezont a korosztályos bajnokságokban. Mindhárom gárda reális győzelmi esélyekkel fut ki a pályára. U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban megyei rangadóra készül, a hatodik helyen álló Iváncsa vendégei lesznek. Imrik László vezetőedző:...
Újra dobogón az U19-es gárda!
Több utánpótláscsapatunk számára már véget ért az őszi idény, de a többiekre fontos összecsapások vártak a hétvégén is a korosztályos bajnokságokban. U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoport 13. fordulójában a 13. helyezett Goldball ’94 FC-t fogadta. A 13-as szám ezúttal nem hozott szerencsétlenséget, a mieink 5-0 arányban nyertek és...
Fontos tájékoztatás!
A Csákvári TK a koronavírus-fertőzés veszéllyel kapcsolatban az emberi egészség és élet védelme érdekében az alábbiakról kíván tájékoztatást adni. Magyarország Kormánya az élet-vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humán járvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében 2021. november 20. napjától, egészen pontosan péntek éjféltől, szombat 0:00 órától...
A győzelem reményében játszik több csapatunk
Három utánpótláscsapatunk számára véget ért az őszi idény, de a többiek folytatják szereplésüket a korosztályos bajnokságokban. U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoport 13. fordulójában a fővárosi Goldball ’94 FC-t fogadja. Az ellenfél a tabella 13. helyén áll, mi ötödikek vagyunk. Imrik László vezetőedző: „Bízom benne, hogy sikerül folytatni a...
Jó élményekkel búcsúztunk az utolsó Bozsik-tornától
Szombaton délután rendeztük meg az idei utolsó regionális Bozsik-tornát az U11-es korosztálynak és jó élményekkel búcsúztunk a versenysorozattól. Folytatás jövőre! Többi utánpótlás csapatunk nagy része és felnőtt női gárdánk is pályára lépett a hétvégén, születtek szép győzelmek, de vereségek is becsúsztak. U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban Diósdra látogatott...
Bozsik-tornát rendezünk szombaton
Egy kivételével valamennyi utánpótlás csapatunk és felnőtt női gárdánk is pályára lép a hétvégén. Szombaton délután 15 órától pedig Bozsik-tornát rendezünk az U11-es korosztálynak. U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban Diósdra látogat szombaton. Ellenfelünk a tabella alsó harmadában tanyázik, így jó esélye van a győzelemre a forduló előtt ötödik...
U17-es csapatunk felkapaszkodott a dobogóra!
Több utánpótlás csapatunk is rangadót játszott a hétvégén és váltakozó sikereket ért el. U17-es csapatunk sorrendben negyedszer győzött, most éppen az eddigi harmadik ellen, így helyet cseréltek a táblázaton, most már a Csákvári TK a harmadik! U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban Dunaharaszti MTK együttesét látta vendégül pénteken és...
Rangadókkal teli hétvége jön
Ismét meccsdömping vár utánpótlás együtteseinkre a hétvégén! Több csapatunk rangadót vív, az U11-esek pedig Bozsik-tornán szerepelnek. Lássuk a részleteket! U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoportban Dunaharaszti MTK együttesét látja vendégül pénteken. Imrik László vezetőedző: „Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egy jó csapattal találkozunk. Jó volt az edzésmunka egész héten a...
Tovább menetel U19-es csapatunk
Öt utánpótlás együttesünk lépett pályára a hétvégén és felemás eredményeket értek el. Örömteli, hogy U19-es gárdánk sorban nyeri a meccseket és a tabellán egyre előkelőbb helyen áll! U19-es fiú együttesünk a Regionális Közép-Nyugat csoport 11. fordulójában Bicskére látogatott és fölényes, 8-1 arányú győzelmet aratott. A győzelmi sorozat tehát folytatódott, így...