mfeh

Vendégünk a MOL Fehérvár FC

 A MOL Fehérvár FC Tehetség központtól vendégek érkeztek a Csákvári TK Körzetközponthoz, Simek Péter utánpótlás szakmai igazgató és Disztl László a Grassroots koordinátor személyében. Nagy Sándor elnök mellett, szinte a teljes Csákvári TK szakmai stáb fogadta a fehérvári vendégeket, amely az első hivatalos szakmai megbeszélés volt. Simek Péter bemutatta a Labdarúgó Szövetség által készített szakmai koncepcióját, majd ismertette a MOL Fehérvár FC belső szakmai felépítését, edzőinek feladatait és munka tényezőit. A tartalmi rész nagyon átfogó és logikus felépítése tovább segítheti a klubunk szakmai koncepcióját, amely egyben az edzőink magasabb képzésének záloga is lehet. Az előadás közben Berndt András a CS.TK klub szakmai újdonságairól, a klubélet belső tartalmáról és a jövőbeni terveiről beszélt a vendégeinknek. Ahogy haladtunk a szakmai mélységekbe, úgy alakult és formálódott a hangulat.

A közel három órás szakmai és operatív megbeszélés második fele egy kötetlenebb klub kapcsolatépítés lett, amely baráti közvetlenségű kommunikációba váltott át.
Ez a hangulat váltás felszabadította a magyar futballban éles gátló tényezőket, és egy hosszú de tartalmas beszélgetés kezdődött, amelyben sok jó ötlet épült egymásra, amivel közösen építhetjük a Körzet Központunkat így emelve a Tehetségközpont zászlaját is.
Látjuk a központi közös problémákat, amely mellett nagyobb hangsúlyt fektettünk a közös fejlődés megalapozására. A folyamatos edzői értekezletek mellett, a két klub játékosainak közös edzései, tornái és marketing lehetőségei is előtérbe kerültek. Ebben a témában Csordás Tamás UEFA-A liszenszes edzőnk az élen járt, hiszen nagy tapasztalata erre megadta a lehetőséget. No, de ne gondoljuk, hogy a többi edző kolléga csendesen ücsörgött a kávé fogyasztás közben, hiszen a magas koffein adag megtette hatását és megeredtek a hallgatag nyelvek is. Az érdekes és hangulatos beszélgetésnek az otthoni esti vacsora hívószava vetett végett, de….
Fontosnak érezzük, hogy a Tehetség központ közvetlen kapcsolata által további mélységeket tárjunk fel, amely a csákvári focistáinknak élmény gazdagabb környezetet teremt.
 
Hajrá CSákvári TK