iskola2

Esterházy Móric Általános Iskola és a Csákvári TK együttmükődése

A csákvári Esterházy Móric Német Nemzetiségi Általános Iskolai vezetés és a testnevelő tanárai megalapozottnak és rendkívül jó ötletnek tartották az iskola és a sportegyesületi kapcsolat erősítését, aminek keretében kaptunk lehetőséget, hogy a testnevelési óra alatt, edzéseket tartsunk három osztálynak. Külön köszönet jár Horváth Zalán tanítónak akinek segítsége nélkül nem lett volna ilyen zökkenőmentes a gyermekek összekapcsolása a sport programmal. Berndt András, Stiven Mikhail és Tóth Keve bemutatkozása után el kezdődhettek a testnevelő fociedzések.
 
A gyermekek nagy örömmel fogadták az ötletet, találkoztunk olyan fiúkkal, akik rendszeresen járnak már a Csákvári TK edzésekre és mérkőzésekre. Ugyanakkor voltak olyanok, akik többféle indokkal már abbahagyták a focit, és megismertük azokat is akik még nem ismerik ennek a szeretett sportágnak az értékeit. A vidám hangulatú, de megfelelő szakmai útmutatás alapján ment végig mind a három tanóra, amelynek szeretnénk folytatását bevezetni a mindennapi testnevelési órák keretei közé. A jó hangulatot emelte Stiven és a játékosok dekázási versenye, Kevebá kötény 1v1 játéka és a rengeteg foci élmény játék. Így nem is csoda, hogy többen szeretnének jönni a Csákvári TK edzésekre. 
Berndt Andrást kérdeztük, hogy mi a véleménye a foci és az iskolai sportprogram összekapcsolásáról, valamint elérte e célját a mai nap eseménye?
“Természetesen nagyon örülök a lehetőségnek amelyet az iskolával közösen kitaláltunk, és nagyon szeretnénk ezt folyamatosabbá tenni. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, úgy heti szinten fogjuk tudni a testnevelési óra keretében a labdarúgást oktatni az itteni iskolásoknak. Már most nagyon sok érdeklődő van a programunk iránt, de azt túlzás lenne mondani, hogy azonnal elkezdődhet a komoly szakmai munka. Első sorban a labdarúgás megszerettetése és a megfelelő körülmények kialakítása a cél, persze nem titkolva szándékunkat, hogy a csákvári klubban minél több csákvári gyermek focizzon”
Stiven edző kanadából érkezett Magyarországra. Németországban végezte el az UEFA – B licencet, és aki ennek a korosztálynak az új edzője lett, valamint az egyéni képzésnek vezetője és oktatója a csákvári utánpótlás korosztályoknál.